Mihez kell nagyobb lelkierő?

A minap láttam ezt a kérdést a neten.

Kitartás vagy lemondás?

Szerintem ez sokféleképpen értelmezhető, és szituációtól függ. Van, aki azt mondja:

„dönthetek úgy, hogy lemondok a saját boldogságomról, mert gyáva, vagy gyenge vagyok kitartani”

Ez a vélemény kissé felháborított, megmondom őszintén, mert véleményem szerint, ha valaki a saját boldogságáról lemond, az semmi esetre sem gyáva pláne nem gyenge! Inkább önfeláldozó. Gondolok itt olyanra, ha ezt valaki másért teszi meg. De álmokról is le lehet mondani szeretteinkért.

Példának okáért, itt egy saját élethelyzet:

Nekem kamaszkorom óta álmom volt, hogy rajzfilm stúdióba dolgozhassam. Két kicsi gyermekem volt már és vidéken laktunk, amikor ez a lehetőség megadatott, viszont ez robbantotta volna a családot. Hajnalban kellett volna mennem, és késő este érkeztem volna haza, a gyerekeimet gyakorlatilag alig láttam volna. Igen, gondoltam arra is, hogy mi lenne, ha költöznénk? Ez viszont a házasságom végét jelentette volna. Lemondtam az álmomról, pedig kéznyújtásnyira volt.

Azt hiszem ilyen helyzetben a lemondás egyáltalán nem gyáva dolog és nem gyengeség!

A lemondásnak több motivációja van és ezzel már szerte is ágazhat az értelme.

A kitartás mindig valamilyen cél eléréshez kell, egy nehéz helyzet átvészeléséhez. A motiváció a boldogságérzet és a sikerélmény, vagy vannak esetek amikor a túlélés.

A lemondást viszont csupa lelki fájdalom kísér, amit feldolgozni, tudni kezelni hosszú folyamat! A végén üresség marad, keserű fájdalom, szomorúság. Bááááár…. van a lemondásnak egy szituációja… az, amikor valaki másért mondok le valamiért (aki nekem fontos, akit szeretek) és az, hogy érte ezt megtettem, boldoggá tesz. Mert ilyen is van!!!

Szerintem ez a két dolog nagyon helyzet és motivációfüggő.

Van, amikor a két fogalom egy lapon említhető.

Amikor az a kérdés:

Kitartok valaki mellett, vagy lemondok róla?

Kitartóan küzdök érte – bár lehet semmi értelme és a győzelem hosszan tartó szenvedéssel fog járni – vagy, lemondok róla, és pont ezzel szabadítom fel a lelkem a sanyargatások és bizonytalanság érzésének súlya alól.

Annyi élethelyzet van, amiben mindkettő szerepel és millióféle képen, hogy bármeddig is el lehetne róla filozofálni.

És az a kérdés jó példája is annak, hogy az igazságnak rengeteg oldala van!

MACI-mizéria margójára...

Nem is tudom, hol kezdjem?! Talán a legelején, ami tulajdonképpen úgy két évre nyúlik vissza!

Tél volt, és tornaóra keretén belül a gyerekeket a tanár elvitte szánkózni a Magtisztító melletti erdős, dombos részre. A lányom úgy jött haza, hogy ő bizony milyen nyomot látott! Nagy lelkesen le is rajzolta! Első körben a gyermeki fantáziájának tudtam be, mert bevallom egyáltalán nem volt számomra ismerős a nyom. Tudtam milyen a kutya nyoma, a farkasé, a patásoké és itt a felismerési tudományom be is határolódott. Ez a nyom nekem túl nagy volt, és zavart, hogy öt ujjat rajzolt hozzá. Mivel erősködött, hogy formára és méretre is olyan volt, így lefényképeztem, és a google képkeresőbe feltöltve utána néztem. Eredményként kidobott nekem ilyen-olyan macik lábnyomait! Mondanom sem kell, hogy ledöbbentem. Még mindig hihetetlennek tartottam, de már nem hagyott nyugodni. Megmutattam egy vadász ismerősömnek a nyomot, mire ő azonnal rávágta: medve.

Még mindig szkeptikus voltam! Kálban? Medve? Aztán ő elmagyarázta, hogy nagyon is lehetséges, hiszen a maci elég nagy területet jár be, a szomszédos megyében már tartanak nyilván – nem áttévedő egyedeket, hanem ott élőket! –, így onnan, simán átruccanhatnak.

Na, én azonnal osztottam a tudomásomra jutott infót, és akivel csak beszéltem (szülők, ismerősök) elmondtam mit látott a lányom és mire jutottam nyomozásom során. Mondtam, hogy véleményem szerint ne igazán menjenek oda szánkózni, és szerintem a gyerekeket se engedjék. Az arcokon inkább azt láttam: túl nagy a fantáziám…

Aztán a minap, ahogy edzésre ballagtunk a lányommal, hallottuk az autóból kiabált figyelmeztetést. Egymásra néztünk, nem igazán lepődtünk meg. Más érzés volt! Rögtön az robbant bennem: Na ugye, hogy nekünk volt igazunk!

Két éve láttam az arcokon a hitetlenséget… most ugyanazok arcán a döbbenetet. Volt, aki még emlékezett is a szavaimra, s amikor találkoztunk így szólt: „Tényleg! Te mondtad is! Emlékszem!”

Olvasom itt-ott, hallgatom a híreket, szakértők és civilek nyilatkozatait. Összepakolgatom a gondolataim meg az információk puzzle-darabkáit, és felmerülnek bennem a kérdések!

Elég fejlett technikával és eszközökkel rendelkező világban élünk! Nem értem miért nem lehetett már a macira rakni egy jeladós nyakörvet?! Simán lehetne vele követni merre jár és kell-e terelgetni valamerre, mert éppen lakott terület közelében bóklászik…

Érthető az emberek riadalma, akik nincsenek hozzászokva az ilyen „szomszédhoz”. Nem is lehet hibáztatni senkit, hogy ijedtében esetleg nem helyesen reagál le egy medvével való találkozást. Tegye a szívére a kezét mindenki! Mert tuti senki nem tudja előre, hogy mit tenne egy ilyen szituációban!

Olvasom néhol, hogy azt javasolják: „Le kell feküdni és nyakra tenni a kezet”

A medve mindenevő, dögevő is. Minek nézünk ki hason fekve mozdulatlanul? És lám! Egy szakértő, aki napi szinten foglalkozik többek között medvékkel is, pont erre figyelmeztet egy riportban!

Hát akkor hogyan is várható el egy olyan laikustól helyes viselkedés, aki sem az iskolapadban nem tanult ilyenről, sem tapasztalata sincs, s olyan tanácsokat hall, olvas, amik ütik egymást.

Szóval felmerül bennem:

Hazai állatkertekben is végeznek műtétet nagyobb ragadozókon, és altató lövedékkel kábítják el őket! Tehát van erre szakember! Tudom, hogy veszélyes az állatra (gyakran nézem a NatGeo-t) de az is veszélyes, hogy gyakorlatilag ember és maci rémüldöznek egymástól és mindkét fél reakciója kiszámíthatatlan ilyen esetben!

Azt is olvastam, hogy nagyon rövid időn belül kiérkeznek a szakemberek, ha hívják a 112-őt. Ha így van, akkor mégis miért nem találják? Hogyan csúszik ki a kezük közül minduntalan? Mert ezt is olvastam már.

Tényleg nem tudnak semmi konkrét intézkedést felmutatni azok, akiknek ez a hatáskörük lenne. Gipszminta a lábnyomáról, DNS vétel a bundájából…  nem kérdőjelezem meg ezek hasznosságát, de ezekkel nem védik meg se a macit, se a rémült lakosságot egymástól.

Nem lehet ilyenkor összefogni? Rendelkezésre bocsátani egy mezőgazdasági helikoptert, egy olyan teamet, akik már végeztek ilyen altatást, elkábítást… nincs sehol egy jeladós nyakörv?

Hiszen itt nem 500 medvéről van szó… hanem egyről. Vagyis 5-6, mivel egy riportban az is elhangzott, hogy kb. ennyi van itt kis hazánkban. Nem lehetne mindet ellátni ilyennel? Tudnák is pontosan hányan vannak, és éppen merre járnak!

Lehet, nem használok megfelelő szakszavakat, és inkább a laikusok táborához tarozom, mert nekem nincs a medvével kapcsolatban semmi személyes tapasztalatom sem. Csupán leírtam a gondolataimat, a véleményemet a tudomásomra jutott információk alapján.

Több mint valószínű, hogy most sem fog rá figyelni senki és nem is fog számítani sem, ugyanúgy, mint 2 évvel ezelőtt…

Azért remélem, hogy fognak valami érdembeli intézkedést is tenni azok, akiknek ez módjában áll, mielőtt tragédia nem történik.